Miután meghaltál 2. rész

  Egy lövés hangja hatol át az eddigi szélzúgáson, hangja szinte testemig hatol, majd még egy, a második lövésnél ösztönből egy fa törzséhez bújok. Rémülten hevesen dobogó szívvel lesek ki a fa mögül, s hallom, hogy valaki felkiált, " Jól van srácok, ügyesek voltunk, ez egy gyönyörű példány." a hang boldog és mámoros. Társai örömittasan fütyülnek és kurjongatnak, míg az én szememből egy magányos könnycsepp szökik ki. - Meggyilkoltak valakit? - hangom összetört és nyafogós, mint most én. Körbenézek és ötletem sincs, hogy honnan jöttem, eltévedtem és Peter is eltűnt. Mély levegőt veszek, pilláimat lecsukom és némán nyugtatom magam, "Semmi baj, ne félj kislány, voltál már rémisztőbb helyzetben is, nincs gond, megoldjuk, hiszen csak negyed órát sétálhattunk." Mögöttem lépked valaki, azt hiszem felém, lépteinek halk moraja mintha felébresztene bennem valamit, úgy érzem magam, mint egy vadászó vadmacska, aki bármelyik pillanatban rávetheti magát áldozatára. 

- Nyugodj meg! - mondja s kezét a vállamra teszi, és én ellazulok, már nem akarok vadászni és az a pillanatnyi éberség is megszűnik bennem. A hang olyan ismerős, mégis ismeretlen, nem tudom eldönteni, hogy anya áll-e mögöttem, az öcsém vagy a volt barátom, de az is lehet, hogy csak egy idegen.

- Ki vagy? - kérdem gyanakvó hangon. De nem válaszol, csuklómhoz kap, és előre nyújtja karomat.

- Nézd, nézd mit tettél! - szorítása hirtelen erősödik hangjából csak úgy árad a harag és a gyűlölet, de egy pillanat alatt mindez megszűnik. Megfordulok, de már nincs ott senki. Még csak lábnyom sem maradt az ismeretlen után. - Nézzek, mit nézzek? - kérdezem, suttogva a senkitől és odafordítom a fejem ahova előbb mutatott a kezem. Vér! Vértócsa mindenütt és onnan amerről én is jöttem.

  Ledermedek, felocsúdok, sikítok, elkezdek futni, jobbkanyar, balkanyar újra jobbkanyar és balkanyar futok, de csak újra ugyan ott vagyok, érzem, hogy agyam még szinte semmit sem fogott fel, de lábaim tudják, hogy rohanni kell valamerre. Újra száguldok, balkanyar, jobbkanyar, balkanyar, jobbkanyar, de csak újra ott kötök ki, a vérnél, sikítok, üvöltök, futok, sikítok, üvöltök, futok, sikítok, üvöltök, futok, balra kanyarodok, balkanyar, balkanyar, jobbkanyar, egyenesen, de megint ott kötök ki, a mocskos koszos vérnél, ami cipő nyomokkal van tarkítva, az én lépteim lenyomata. A faágakon lévő levelek arcomnak csapódnak, homlokomon apró izzadság cseppek sorakoznak, s úgy érzem lábaim megállíthatatlanok. Loholás közben az ágak megsebezik vállamat, de a karcolások inkább jól esnek, mintsem fájnak.

- Vér! Én nem bírom a vért. - mondom rémülten, kifulladva megint csak a senkinek és rohanok tovább.

- Állj már meg, és nézz magadra! - mondja egy erős belső hang. Teszem, amit hallok és magamra nézek, a könyököm és a lábam is vérzik. VÉRZEK, Vérzek, tudatosul bennem a rémisztő tény, az ott az én vérem volt. Visszanézek a nem messze lévő vértócsára. A félelem pillanatok alatt veszi át felettem az irányítást, agyam futni akar, de lábaim nem engedelmeskednek, körülöttem minden forog, testem elernyed, és úgy érzem, mintha súlytalanul lebegnék...


Kérlek az alábbi 3 kockából kattincs rá egy ikonra, köszi :)