Ezt el kell kezdened olvasni: Miután meghaltál.

1. rész

  - Sebastian ne csikizz, hallod! - szólok rá századszorra is az öcsémre, mert már majd megőrülök tőle. Bár még csak tizenöt éves, de nagyon nehéz kiszabadulni a kezei közül. Egy pillanatra abbahagyja az idegesítő tevékenységét és én kiugrok a hintaágyból, kimentve magam karjaiból.
- Hé! - szól rám nevetve és utánam ugrik, de én nem hagyom, hogy újra elkezdje a kínzásom. 
- Na, na, ne kezdjünk bele újra a csatába, inkább sárkányozzunk!
- Az erdő közepén vagyunk és itt túl sok fa van, hol, hogyan akarsz sárkányt reptetni? - kérdi és körbe mutat a kezével. 
Igaza van, körülöttünk fák vannak végeláthatatlanul, nem túl sűrű az erdő, de tudomásom szerint a legközelebbi tisztás is négy óra gyaloglásba telik. Nem messze áll tőlünk a nyári lakunk.  A ház barna színű, de fa nincs benne, betonból és téglából készült, egyszintes, sok, nagy ablakos, barátságos építmény, amiből éppen most lép ki az anyukám.
- Gyerekek, gyertek be, kész az ebéd! - kiabál, szőkés haja szokás szerint kontyba van fogva és kék ingjével vidáman játszik a szél, miközben arcán barátságos, szelíd vonások pihennek.
- Mindjárt csak összepakolok, Sebastian te menj! - intek kedvesen és az öcsém már rohan is be a házba, mert imádja anyu főztjét. Én nevetve konstatálom az eseményeket és elkezdem összepakolni a füzeteket, ceruzákat, játékokat és elektromos kütyüket, amiket kihoztunk. Mindent a kezembe tartva, újra körbe nézek, mert nem akarok semmit sem kint hagyni. Szemem végig pásztáz mindent, de tekintetem egy pillanatra megakad valamin, egy homályos alakot látok meg a fák között, a homályos pacának lassan kirajzolódnak a vonásai és mikor felismerem, megrémülök...
- Peter? - ejtem ki halkan a szavakat és az összes kacat kizuhan a kezemből.
 Az alak meg sem mozdul, csak áll ott, igen, biztosan ő az - Peter - mondom ki a nevét már szilárd, bátor hangon. Biztos és egyben bizonytalan léptekkel indulok el felé, mikor közelebb érek, eltűnik és távolabbról néz vissza rám - Peter, hova mész? Miért nem vársz meg? - kérdem elhaló hangon, remegő testtel. Lassan a másik irányba fordítja el a fejét és elindul arra. Én rendíthetetlenül követem Őt, bár az eszem azt súgja, nem is súgja, inkább üvölti, hogy FORDULJ VISSZA
 Körülbelül negyed óra erőltetett séta után jövök rá, hogy nem tudom, hol vagyok, a fák nekem mindenhol ugyanolyannak tűnnek, de a messze előttem haladó fiú láthatóan nagyon tudatosan lépked.
  A piros-fekete kockás ingjét viseli szürke nadrággal, sötétbarnás színű hajával vidáman játszik a szél. Azt hiszem, most csak ő vidám, mert a mindig szépen zöldellő mosolygós fák, most rideg színekkel fedték le leveleiket, s én félek, kicsit csüggedt is vagyok, mert bármennyire sietek a távolság kettőnk között sose lesz kevesebb, de legalább több se. 
  Egy lövés hangja hatol át az eddigi szélzúgáson,
                                   
                                                Folytatjuk...

Kérlek az alábbi 3 kockából kattincs rá egy ikonra, köszi :)

Megjegyzések